2009. november 30., hétfő

Amerikai história X. (kritika??)

„Nem ellenségek vagyunk, hanem barátok. Nem szabad ellenségeskednünk, lehetnek közöttünk feszültségek, de a szeretet sohasem törhet meg. Az emlékezet titkos húrjai meg-megpendülnek, midőn jobbik természetünk lágyan megérinti őket.”
Hallható a Lincoln idézet az Amerikai História X. végén.
Az 1998ban bemutatott filmdráma elénk vázolja az amerikai neonácik világát, azt a világot, ahol örök harc dúl a feketék és fehérek között. Mindezt egy testvérpár életén keresztül ismerhetjük meg.
A rendező Tony Kaye, a két testvért Dereket és Dannyt pedig Edward Norton, és Edward Furlong játssza.
A film életszerűen mutatja be a fajgyűlölők csoportját, és karizmatikus vezetőjük Derek történetét. A bőrfejűek tetteit fekete-fehér visszaemlékezésekként látjuk. Ami kiemeli, és elkülöníti ezeket a történet fő szálától. A fő szál egy nap alatt játszódik, és egy már megváltozott, börtönviselt Derek áll a középpontjában, aki ez alatt az idő alatt akarja megváltoztatni öccse végzetét.
Edward Norton jól alakítja szerepét, amikor kell brutális, amikor pedig arra van szükség gondoskodó. Az édesanyát játszó Beverly D’Angelo igaz a háttérben, de meggyőzően alakítja a fiaiért aggódó szülőt. A Dannyt játszó Edward Furlong jól tolmácsolja a fiút, aki csodálattal tekint bátyjára, és annak nyomdokaiban halad.
Láthatjuk a békés és vérre menő küzdelmet is, először a kosárlabda pályáért vívnak meccset, majd a bevándorlók által fenntartott boltot rongálják meg. Mind kettő jelenet visszaemlékezés.
A történet egy pillanatra sem lankad, minden mondatnak jelentősége van. A történetnek egyfajta keretet ad, az a mondat, amit Danny igazgatója mondd a film elején a fiúnak, amikor megbízza egy dolgozat megírásával. „De ha nem lesz holnap reggelre az asztalomon... te csak egy szellem leszel a Venice gimnáziumban.” Visszatekintve elég érdekesnek tűnik, hogy pont egy olyan személy utal előre a film végére, aki meg akarja óvni Dannyt. A színes bőrű igazgató, látja a fiúkban a jót, amit megpróbál felszínre hozni.
A jelenetek meggyőzőek, bár néha-néha belassítják a képet, ami zavaró.

Kowalsky könyv (kritika???)

Kowalsky/Le Renard: Holnap előtt
Kiadó: Trajan Könyvesműhely
Kiadás éve: 2005
Kategória: sci-fi / fantasy / horror
Oldalszám: 247
Ára: 1870 Ft

A Holnap előtt című könyvet már számtalanszor elolvastam… Valahogy egyszerre érzi az ember mindennapi, mégis kiemelkedő alkotásnak. A szerzőpárost, pedig valószínű sokan ismerik. Kowalsky zenész, szövegíró, előadóművész; a Black-Out, és a Mantra egykori, a Kowalsky meg a Vega jelenlegi énekese. Le Renard pedig kb. ötszáz könyv fordítója/szerkesztője/írója. A műben kettejük életének történései keverednek egymással, és a fikcióval. Üzennek valamit…

A könyv megpróbálja felnyitni szemünket, bemutatja, hogy nem csak a rosszat kell nézni, mert minden rossz mögött azért rejlik egy kis jó is. Ezt mi által is mutatja be a páros? Sorsokat ismerhetünk meg, elveszettnek hitt életeket; ezek közül néhány tényleg el is veszik, de ami számunkra érdekes, néhány meglepő fordulatot vesz. Ezért láthatjuk, hogy nem minden veszik el egy-egy rossz cselekedetünk után, hogy sosincs késő a változáshoz, és bármikor újrakezdhetjük azt, amit elrontottunk… csak kitartás kell hozzá.

Kowáék mennybe és pokolba kalauzolnak minket olvasókat, látjuk az élet természetes hullámzását. Egyszer a mindent elsöprő boldogság, majd a mindent felemésztő gyász, és pusztító harag uralkodik a szereplőkön. Talán ezért is érezzük úgy, hogy nem mint tömeget, hanem mint egyént szólít meg a mű. Mindannyian emlékszünk az első szerelemre, az első csókra, a nyarakra és csínytettekre, és sajnos az első veszteségekre is. Mindenki sorsában megjelenik egy jó barát, vagy családtag tragikus elvesztése, és ugyanúgy ismerjük az új kapcsolatok meleg, szeretetteljes érzését. Mégsem csak ennyit üzennek a szerzők. Mondanivalójuk ennél sokkal mélyebb. Sorsokról, élethelyzetekről mesélnek.

Látjuk, hogy nem sokban különbözünk másoktól, mert az embereket, az étvágyuk alapján is megkülönböztetjük… Mindenki másra éhezik. Van aki az ételre, italra, drogra, vagy az isteni kegyre áhítozik.

A mű könnyen elérheti a kívánt hatást… hogy az emberek lássák kicsit pozitívabban életüket. Nem rábeszélni, nem tanítani akar; csupán elmeséli, hogyan is változhat meg sok minden az életünkben. A győzelem nem csak rajtunk múlik, közrejátszanak külső, rajtunk kívülálló események is; azonban meg kell tanulnunk ezeket úgy kezelni, hogy jól jöjjünk ki adott esetből.

Mert… ,,Parányok vagyunk csak; lemetszett lábú hangyák egy végtelen sivatagban. Sokszor egyetlen homokszemben botlunk meg.”

2009. november 23., hétfő

...hát ennyi lett volna?...

Ennyi volt...
Mikor hazaértem ezt a hírt kapom msnen egy barátomtól...
http://www.slagerradio.hu/
Akit érdekel olvassa el... Engem szíven ütött, mert még reménykedtem...
De, ennyit erről az országról!... Mást nem tudok mondani...

2009. november 22., vasárnap

A mai napról csak annyit... megyek nézem tovább a Transformerst... :) Ahogy Helga mondta vala... ,,Jó pasi, jó kocsi... máris Te jutsz eszembe"... Mármint, h a filmekben a pasikat meg a kocsikat jegyzem meg... xD

jo8 Csók a család... :)

2009. november 21., szombat

Kiruccanás idióóóóta módra... :)

Fruval ma elindultunk... Erről annyit kell tudni, h ha elindulunk valahova, akkor vagy ott kötünk ki, ahova indultunk, és még máshol, vagy ott kötünk ki ahova nem indultunk... és eközben felforgatunk mindent magunk körül... xD Deh ezek vagyunk... :)
Na, az elsődleges cél, a mozi volt... :) Elrángattam a New Moon-ra... :) De aszontta jó volt... :)
Kicsit érdekes, h a film jó volt, de elég sok dolog maradt ki a könyvből... Na, de mind1... :) azért jó volt :) Szemét! Beszól: ,,Ne csorgasd a nyálad"... pedig így visszatekintve hmm:)...... A kisfarkas eléggé kikupálódott a végére... :) Edwardot alapból bírtam... meg mondjuk Alec se volt rossz... :) Egy dolgok akardtam ki úúúgymond... a smárolás közbeni nyögés... Az emberben felmerül a kérdés... ezek smárolnak, vagy dugnak... de mivel a filmben az utóbbi aktus nem történik meg egyéb okokból, marad a smárolás... Na, ja, ezt eeeeeeebaszták(vagyis éppenséggel nem, de hagy éljek ezzel a kifejezéssel mááááár :D)...
Aztán voltun Óóóósáánban is... bevásárolni... kis bevásárlásból nagy bevásárlás... :D (megkaptam, h ,,ja Ti Teszkóósok vagytok, azért nemtod mi hol van")
Utána meg egy Mekiben kötöttünk ki... de onnan csak kaját hoztunk...
Röviden ennyi... :)
Eléggé kellett már Nekem ez a kis kiruccanás, mert már eléggé ki voltam bukva... a szerdai nap elég kritikus pont volt... éjfélig hallgattam a Slágert... Kb így rájöttem, h ezentúl F1 helyett Finn Rallyt fogok nézni... (pöppet szidtam emiatt az okozókat...) max Massa miatt belepillantok néha, de másért nem!... Slussz passz! Nincs apelláta... :) Én és a F1 szakítottunk... Csalódtam az egészben... ez az idei szezon... Pffff... Balhé balhé hátán... Nem a versenyről szólt, hanem a háborúzásról... és ez tönkre tette a szememben az élményt... :S Plusz egy nagy adag kibukás az emberekre... Ezt a témát most hanyagolnám... mert van egy-két dolog aminek utána akarok járni... rossz érzésem van... mondhatni, szar szagot érzek, és ezt valaki kavarja ám 2kézzel!
Suliban szokás szerint újra írom a heti kritikás leckét... :D deh ez van... :) Nem az én műfajom... :P Bár, majd meglátjuk most hogyan is sikerült... A könyvet, meg a filmet is át kell írnom... Ja, igen, a filmnek az Amerikai história X.-et választottam... Majd ha kész a rendes kritika, akk feldobom (meg az ajánlót is... :) )...
Mondanám h leragad a szemem, de tudom, h még min. 1 órát itt fogok dekkolni... :D Bár mondjuk, már csak ilyen pici résen látok ki, és fáradt is vok... :D
Sztem beugrok a kis ágyikómba, és nézek valami filmet, aztán szunya... Hnap sok dolgom lesz... :) Rendet rakni, mielőtt anyuék hazajönnek telekről... :) (Elég nagy kupit tudok csinálni egyedül xD)
Na, itt van pár kép búcsúzóul...
Jo8 Csók a család ;)











2009. november 15., vasárnap

Sulis munka

(Pár oldalt elolvastam, mielőtt ezt megírtam volna... A webcímeket nem jegyeztem meg, szóval akit érdekelnének, azok scak pötyögjék be a Google-ba a címet és a szerzőt... :) )


Kowalsky/Le Renard: Holnap előtt

Kiadó: Trajan Könyvesműhely

Kiadás éve: 2005

Kategória: sci-fi / fantasy / horror

Oldalszám: 247

Ára: 1870 Ft


A Holnap előtt című könyvet már számtalanszor elolvastam… Valahogy egyszerre érzi az ember mindennapi, mégis kiemelkedő alkotásnak. A szerzőpárost, pedig valószínű sokan ismerik. Kowalsky zenész, szövegíró, előadóművész; a Black-Out, és a Mantra egykori, a Kowalsky meg a Vega jelenlegi énekese. Le Renard pedig kb. ötszáz könyv fordítója/szerkesztője/írója. A műben kettejük életének történései keverednek egymással, és a fikcióval. Üzennek valamit…


A történet egy eleinte ismeretlen helyszínen játszódik. Bár már érezzük az őrületet a kezdő gondolatokban is… „ Ahhoz, hogy megértsük, milyen kegyetlen a valóság, sokszor az őrület szemüvegén át kell néznünk a világot.” Aztán a furcsa, tőlünk különálló világ leírása után, szembe kerülünk a szerzővel, mert megszólít minket, hív, és elkezd mesélni egy történetet.


Egy elmegyógyintézetben találjuk magunkat, azon az éjszakán, amikor főhősünk elkezd emlékezni… Rég elfelejtett események öltenek alakot a szemünk előtt, történetek, sorsok melyek akár a saját életünkből is ismerősnek tűnhetnek. A könyv szereplői ugyanúgy élik életüket, mint az olvasó, vagy más emberek. A főszereplő emlékei akár a mi emlékeink is lehetnének, talán ezért sírunk, nevetünk mindvégig együtt a szereplőkkel. Mindannyian emlékszünk az első szerelemre, az első csókra, a nyarakra és csínytettekre, és sajnos az első veszteségekre is. Mindenki sorsában megjelenik egy jó barát, vagy családtag tragikus elvesztése, és ugyanúgy ismerjük az új kapcsolatok meleg, szeretetteljes érzését. Mégsem csak ennyit üzennek a szerzők. Mondanivalójuk ennél sokkal mélyebb. Sorsokról, élethelyzetekről mesélnek. Megismerhetjük a gazdag pesti lányt, az igaz barátot, a falu bolondját (bár nem a klasszikus értelemben véve ezt a kifejezést), az apát, a drogdíler prostituáltat, a vagány motorost, akit hazatoloncoltak Amerikából, és Pista bácsit, aki apja helyett apja a fiúnak. Rajtuk keresztül mondják el, hogy mindenkiben ugyanúgy megvan a jó, mint a rossz; azonban itt is akadnak kivételek.


Megtudhatjuk, hogy az embereket, az étvágyuk alapján is megkülönböztetjük… Mindenki másra éhezik. Van aki az ételre, italra, drogra, vagy az isteni kegyre áhítozik.


Maga a történet két szálon fut. Eleinte úgy tűnik, hogy a két szál, talán nem is kapcsolódik egymáshoz. Miközben a fiatal férfi az elmegyógyintézetben „tisztul”, addig a fiú (fiatal kori önmaga) egyre lejjebb csúszik az élet lejtőjén. Majd végül a két szál összeér…


Az elbeszélést időnként megszakítják Kowalsky dalszövegei, versei, amik segítenek megérteni a történetet, és a történet pedig segít felismerni a szövegek mondanivalóját.


Két olyan rész van a könyvben, ami nagyon megfogott.

Az első, az, mikor a fiú barátja haláláról értesül. (Ehhez személyes emlékem is fűződik. Sajnos nemrégiben hasonló eset részese voltam.)

„Azóta megértettem pár dolgot. Azóta rájöttem, hogy Karesz volt az egyetlen jó barátom. Az apámon kívül, az egyetlen aki fontosabbnak tartott engem, mint magát. Az egyetlen!”

A második, pedig amikor a szerző az igazi küzdelemről beszél.

,,Az igazi küzdelem az, amikor az ember a Hétköznapok nevezetű szörnnyel küzd meg. Azok a valódi hősök, akik hajnalban kelnek, pedig úgy, de úgy aludnának még, de megcsinálják, elmennek dolgozni, lenyelik a sok szart, amit a szájukba tömnek, mert kell, és nem maguk miatt, a gyerekük miatt, a családjuk miatt. Aztán a gyerekük, akiért ennyi áldozatot hoznak, egy nap majd ugyanígy fog élni, hogy megcsinálja a saját gyereke, a saját családja miatt… Hol van a kiút?”


Minden megvan a műben, ami egy könyvhöz kell… Szórakoztatás, elgondolkodtatás, jogos társadalom kritika, keleti bölcseletek.


Bárkinek, bármilyen korosztály számára csak ajánlani tudom a Holnap előtt-öt. Válaszol az élet kérdéseire, rávezet a problémák megoldására, még akkor is, ha szó szerint nem mondja ki ezeket a dolgokat.


Végül a szerző szavaival zármán gondolataimat.

,,Parányok vagyunk csak; lemetszett lábú hangyák egy végtelen sivatagban. Sokszor egyetlen homokszemben botlunk meg.”



Horváth Dorottya

BKF KTSZKI – IK14.

e-mail: h.dorsz@gmail.com

blog: http://eldest-dragonshape.blogspot.com

2009. november 9.

2009. november 7., szombat




12.26. KOWALSKY MEG A VEGA, VENDÉG:

KORNÉLKÜL. ROCKDISCO

BELÉPŐ: ELŐVÉTELBEN:1750.-

A KONCERT NAPJÁN: 2000.-

JOSE TEQUILA: 470.-


Helyszín: WigWam Rock Klub... :)

A címet keressétek meg... :)


Én ott leszek!